Site Loader

Tavasszal az új típusú koronavírus megjelenésével a könyvtárak bezárása állította új kihívások elé a szakmát. Az online szolgáltatások széleskörű biztosítása, a home office-ba kényszerült illetve az épületben maradt kollégák hasznos feladatokkal való ellátása is nagy szervezettséget és rugalmasságot igényelt a felek részéről. A legtöbb intézmény a tavaszi időszak tapasztalataival felvértezve várja a járvány második hullámát. Honlapjaikon részletes, rendszeresen frissülő információkat nyújtanak azon korlátozásokról és szabályokról, melyeket a könyvtár-használóknak a jelen helyzetben tudniuk, követniük kell. Az alábbiakban ezekről adunk egy rövid áttekintést.

Az új szemeszter indulásakor pedig a biztonságos újranyitás megszervezése ad feladatokat – és vet fel kérdéseket. Az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiumának könyvtárai legnagyobb számban a megszokott rend szerint nyitottak újra szeptember 1-én vagy 7-én.
A járványügyi készültség miatt az egészségügyi-biztonsági szabályok betartatása között viszont van különbség.

Általános egészségügyi-biztonsági intézkedések

A száj és az orr eltakarása, a kézfertőtlenítők használata valamint a gyakori kézmosás mindenütt követelmény. A távolságtartás –  a  korlátozott számban rendelkezésre álló tanulóhelyek, illetve az olvasói terekben, kölcsönzésben a várakozók létszámának korlátozása -, majdnem mindenhol általános kérés, a könyvtárhasználók létszámának korlátozását illetően viszont már eltéréseket tapasztalunk.

Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Egyetemi Könyvtárban már a belépés is csak e-mailben történő regisztráció után lehetséges, és az egyidőben fogadott látogatók számát 7 főben maximálták. Az Állatorvostudományi Egyetem Hutyra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeumban is van létszámkorlát, ott egyidejűleg maximum 20 fő tartózkodhat. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Könyvtárában is egyszerre csak maximum 5 fő lehet, továbbá a könyvtárosok belépés előtt arra kérik a látogatókat, hogy vegyenek el egy kártyát az ajtó mellett kihelyezett tárolóból. Amennyiben nincs kártya benne, a belső udvaron kell várakozni, míg felszabadul egy hely odabent. Itt a szabadpolcról levett könyveket használat után az erre a célra kihelyezett könyvládába kell elhelyezni, hogy így biztosíthassák elkülönítésüket.

Ezzel ellentétben az SZTE Klebelsberg Könyvtár mindenki által látogatható – egyelőre létszámkorlátozás nélkül -, bár a tanulási terekben a megjelölt ülőhelyeket szabadon kell hagyni. Az érvényes egyetemi protokoll értelmében belépéskor minden könyvtárlátogatónak lázmérésen és egy kockázatszűrő kérdőív kitöltésén kell átesnie, és csak az eredmények függvényében léphetnek be a könyvtár területére.
A nyáron bevezetett könyvkarantén viszont már nincs érvényben.
Hasonló intézkedések vannak a Debreceni Egyetem Könyvtárában, de itt a visszahozott könyvek 48 órás karanténba kerülnek, illetve működik két 24 órás könyvvisszavételi pont is, ahová bármely tagkönyvtárból kikölcsönzött könyv visszaadható. 48-72 órás könyvkarantén van érvényben az Eszterházy Károly Egyetem Tittel Pál Könyvtárában is.

Több intézményben jellemző  még a kölcsönzési igények előre leadásának kérése e-kérőlapom vagy e-mailben; az online és az önkiszolgáló szolgáltatások preferálása illetve a közösen használt eszközök mellé fertőtlenítők kihelyezése (pl.: számítógépek, nyomtatók).

Illusztráció: Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont infografikája

Tekintsük át az egyedi intézkedéseket!

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtárában és a Corvinus Egyetem Könyvtárában is az egyetem hallgatóin és munkavállalóin kívül mások számára olvasótermi és személyes kölcsönzési szolgáltatást nem nyújtanak. A beiratkozott nem egyetemi polgároknak online igénybejelentésen alapuló kölcsönzési lehetőséget biztosítanak. A Corvinuson új beiratkozásra nincs lehetőség, és a levéltár és művészeti gyűjtemény kutatókat is csak előzetes időpont egyeztetés után fogad.

Olyan intézmény is van, amely hallgatók számára sem látogatható: az oktatókat és az egyetem munkatársait is csak az alapszolgáltatásokkal várják a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Könyvtárában.
A SOTE Könyvtárában a csoportos társalgást igyekeznek korlátozni. A Dunaújvárosi Egyetem Könyvtárában szeptember 30-ig nincs késedelmi díj a kikölcsönzött könyvekre, és a 2020. március 12. és augusztus 24. között lejáró olvasójegyeket fél évvel – február végéig – meghosszabbítják

A Református Egyetem Nagykönyvtárában az olvasószolgálatban limitált készletből vásárolhatnak egyszer használatos maszkot azok, akiknek nincs kéznél. Szükség esetén gumikesztyűvel is állnak olvasóik rendelkezésére. Ugyanitt a könyveket és folyóiratokat csak a kihelyezett kézfertőtlenítő használata után lehet kézbe venni. Az Óbudai Egyetem Könyvtárában viszont könyvek kölcsönzésére csak előzetes egyeztetést követően van lehetőség. A könyvtár online elérhetőségeit ajánlják, de lehet telefonon is egyeztetni erről. 

Mi a helyzet nemzetközi fronton?

A nemzetközi könyvtári gyakorlatban különböző szintű, de mindenképpen a kontakt kapcsolatok minimalizálására törekvő politikákkal és intézkedésekkel találkozunk. Egyes könyvtárak – mint a például a London School of Economics and Political Sciences, a Universidade NOVA de Lisboa és a TU-Wien – a teljes, vagy részleges (egyes olvasói terekre, konzultációs szobákra stb.) vonatkozó bezárás mellett döntöttek.

A legtöbb helyen a „Zero contact” szolgáltatások kapnak hangsúlyt a szolgáltatási kínálatban. A kölcsönzés működik, de jellemző formája az előzetes kérés alapján összeállított könyvcsomag átvétele (Cambridge University Library, London School of Economics and Political Sciences). A látogatható könyvtárakban sem gyűjthetik össze a felhasználók a kölcsönzendő könyveket szabadpolcokról (Utrecht University Library, Leeds University Library). A London School of Economics and Political Sciences könyvtárában az egyszerre kölcsönözhető könyvek számát megnövelték, a Cambridge-i Egyetem könyvtárában pedig igény szerint hozzáférést biztosítanak a speciális, helyben használható tartalmak szkennelt változatához. Utrechtben a könyvtárközi kölcsönzést is újra indították.

A megnyitott olvasói terekben kötelező az előírt távolságtartás és a maszkviselés, az olvasói helyek és a számítógépek számát a jellemzően lecsökkentették, a Tallinn University Library-ban a számítógépek használati idejét is korlátozták. Az osztrák TU-Wien könyvtárában szorgalmazzák a saját eszközök használatát és még az olvasói asztalok rendszeres, fertőtlenítő kendős áttörlését is kérik a felhasználóktól. A tájékoztatás, a csoportos könyvtári képzések, konzultációk online formában történnek a Cambridge University Library-ben és a Leeds University Library-ben, s egyéni konzultációra előzetes regisztráció útján van lehetőség.

Post Author: Lehotai Edit