2020 őszén új csoport alakult az EKK égisze alatt. Az eleinte csak körvonalazódó gondolatok szeptemberben formálódtak határozott igénnyé, ezért az egyetemi könyvtárak gyűjteményfejlesztés egyes területeivel foglalkozó munkatársaiból létrejött az EKK Szakirodalmi elemző munkacsoportja.
“Ha jól emlekszem, a munkacsoport ötletét Karácsony Gyöngyi vetette fel. Telefonon beszéltünk, miközben a Vérmezőn sétáltam” – kezdte el mesélni Marton József. A BME OMIKK főigazgatója hozzátette: “A motiváció bennem a következő képként állt össze: az egyetemi könyvtárak hagyományos feladata a hozzáférés biztosítása a szakirodalomhoz. A “szakirodalmi piac” az elmúlt két évtizedben erősen eltolódott az elektronikus hozzáférések biztosítása és az online first illetve online only publikálás felé, amin a fűszer a nyílt hozzáférés. Emellett felgyorsult mind a termelés, mind a fogyasztás, ami az elsődleges források mellett magával hozta a gyűjteményes kiadói és harmadik szolgáltatói források, illetve a bibliográfiai és tudománymetriai eszközök virágzását is. Mondhatjuk, hogy ezen a piacon is megjelent a Big Data világában összekovácsolódott “három V betű”: Volume, Velocity, Variety.
Annak érdekében, hogy az EKK ezen a területen is hatékonyan támogathassa az egyetemi könyvtárakat és erősíthesse az összefogást, szükséges egy szakértői csapat, aki elemez, számol, ötletel, vagy ha épp arra van szükség, csöndben figyel.”
A cél…
A munkacsoport célja, hogy tájékoztató anyagok, elemzések összeállításával támogassa az egyetemi könyvtárakat szakirodalmi gyűjteményfejlesztési munkájukban, beszerzéseik tervezésében, befektetéseik minél jobb hasznosulásában és az egyetemi kutatómunka láthatóvá tételében. Munkája során figyelemmel kíséri a hazai és nemzetközi trendeket, lehetőségeket. Szoros kapcsolatot tart a partner szervezetekkel, kiemelten az EKK munkacsoportjaival, tagszervezeteivel és az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program munkatársaival.
A csapat…
A csapat kis létszámmal indult: egyelőre 4 könyvtár 5 munkatársa alkotja, munkájukat Marton József koordinálja.